A 2022-es év több változást hozott azoknak, akik a lakásvásárlást fontolgatják. Ugyan megemelkedett a jegybanki alapkamat, de ezzel egyidőben az állami támogatások is kedvezőbbek lettek. Például, januártól a Babaváró hitel teljes összege is elfogadható önerőként a CSOK esetében. Az Otthonfelújítási hitel feltételei is módosulnak. 

 

Nézzük meg milyen egyéb változásokra számíthatunk a CSOK támogatás és hitel esetében.

 

Még kedvezőbb lett a CSOK

 

Röviden a támogatásról és hitelről

Az egyik fontos tudnivaló, hogy a CSOK két részből áll: egy vissza nem térítendő állami támogatásból, és egy rendkívül kedvezményes kamatú hitelből. A támogatást mindenki igénybe veheti, aki jogszabályoknak megfelel , viszont a hitel elbírálása a bankok belső utasításainak megfelelően történik.

 

A CSOK, 2015-ös alakulása óta már sok változáson ment keresztül, de a felhasználási célja nem módosult az évek alatt. Felvehetjük ingatlan vásárlásra, (új és használt), új lakás építésére, bővítésre, tetőtérbe építésre. Az igénybe vétel feltétele már meglévő vagy vállalt gyermek, aminek a száma befolyásolja a támogatás összegét. Nemcsak házaspárok, hanem egyedülállók, és élettársak is jogosultak a támogatásra. Az egyik fontos feltétel az életvitelszerű használat 10 évig a teljes család számára.

 

Segítség a CSOK-hoz

A CSOK-hitelhez szükség van önerőre (mint minden hitelnél, az adósságfék szabály értelmében), de 2022-től több kedvezményt is igénybe vehetnek a hitelfelvevők.

 

  • A Babaváró hitelnél nemcsak a hitel 75%-a elfogadható, mint önerő, hanem a teljes összeg. (Erről részletesebben itt írtunk.)
  • Támogatott kamat is igényelhető a CSOK-hitel mellé, amely garantálja a maximum 3%-os kamatot a futamidő végéig. (További információért keresse munkatársunkat.)
  • Az NHP Zöld Otthon Program keretein belül is megigényelhetjük a CSOK-ot. (A Zöld Hitelről is írtunk már korábban.)
  • A CSOK támogatást felvevő családok most már akár kétszer is igényelhetik, ha vásárolnak, építkeznek, vagy bővítik a meglévő ingatlant. 

Természetesen, ahhoz, hogy kihasználhassuk a kibővült lehetőségeket, több feltételnek meg kell felelnünk.

 

További kedvezmények gyermekeseknek

 

Otthonfelújítási támogatás

Már a 2021-es év is hozott kedvező változásokat a családoknak a 3 millió forint értékű lakásfelújítási támogatás formájában. Ezt azok igényelhetik, akiknek van legalább egy, 25 év alatti gyermekük, aki egy háztartásban él velük. Az igénylőnek magyar állampolgárnak kell lennie (vagy 3 hónapot meghaladja a magyarországi tartózkodása, a szabad mozgás joga alapján), és rendelkezik legalább 1 éves magyarországi TB-viszonnyal (maximum 30 napos megszakítással). Ebbe beletartoznak a nappali tagozatos külföldi tanulmányok is. Egyedülállók, élettársi kapcsolatban élők, házasok és elváltak is felvehetik a támogatást. Fontos, hogy az igénylő ne rendelkezzen köztartozással.

 

Mire figyeljünk a benyújtáskor?

  • December 31-ig történjen meg a jelentkezés.
  • A számla benyújtása a kiegyenlítés után 60 napig adható le.
  • Elutasítás esetén lehetséges az ismételt kérelem.

 

Mire vehető fel a támogatás?

Anyagköltségre és munkadíjra, 50-50%-ban. Az elfogadott munkálatok köre rendkívül széles, viszont tetőtér beépítésre, lakótér bővítésre nem használható.

 

Az ingatlan típusát tekintve: lakóháznak kell lennie, (nyaraló, tartózkodási helyként megjelölt ingatlan nem lehet), amit az igénylő és a gyermek(ek) már legalább egy éve lakóhelyként használnak. A tulajdonlás legalább 50%-ban az igénylőnél van. De kivételt képezhetnek egyes esetekben a szolgálati lakások. (További pontos információról kérdezze meg a hiteltanácsadóját.)

 

Mindenképpen érdemes érdeklődni a lehetőségeink felől, akkor is, ha már egyszer éltünk a támogatással. Ha szeretne beszélni erről egy szakértővel, vegye fel a kapcsolatot velünk itt.

Bal oldalon fehér számológép, jobb oldalon fehér egér füzeten, középen egy fekete ceruza.

Kérje szakszerű segítségünket!
Stresszmentes pénzügyi megoldások.



  Adatkezelési tájékoztatót.